L-Style

L-Style

Akkor és most: Gossip Girl-stílus

2017. március 15. - L-Style

A sorozatok iráni rajongásom töretlen, már-már olyannyira, hogy a régi klasszikusokat is elővettem. Igazából inkább a rövid 20-25 perces sitcomokat preferálom a 40 perces show-k helyett. De mivel ebből nincs sok új, így néha kivételt teszek és belekezdek részenként 45 perces sorozatokba is. A felsorolt paramétereknek pedig megfelel a Gossip Girl, amit élesben néztem és most, hogy itthon is van Netflix és az angolom is sokkal jobb mint régen, újranéztem az összes részt, mi több teljesen függő lettem. Így bővítem a Gossip Girl-ös tartalmat a blogon. Az már csak hab a tortán, hogy az egész olyan mint egy divatbemutató, designer-ruhák tömkelege, már csak ezért is megéri belepillantani, ha szeretünk szép ruhákat nézegetni. Azt, hogy a Gossip Girl egy klasszikus, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szereplők stílusa a mai napig megfigyelhető a trendriportokban. Összeszedtem azokat a stíluselemeket, amik akkor és a mostani tavaszi szezonban is megállják a helyüket, így ha inspirációra van szükségetek, csak kapcsoljátok be a Pletykafészek című sorozatot.

Gondolom, felismeritek melyek a kifutós és sorozatos képek. Ezt a színt előszeretettel hordta mindkét lány amikor Hamptons-ban nyaraltak, de a New York-i mindennapokban is szívesen bújtak a sárga különböző árnyalataiba. A melegebb napokon el sem tudok képzelni jobb színt mint a világossárgát, egy esti buliba pedig egy élénkebb színt.  

Dare to bare

A "dare to bare" kifejezést a Harper's Bazaar oldaláról loptam, magyarul talán úgy fordíthatnánk, hogy merj testszínű cuccokat felvenni. A merészebb ikon mindig is Serena volt, de azért Blairt sem kell sajnálni. A visszafogott színek általában az ő stílusát jellemezték.

Sorbet

Nem csak a sárga lesz domináns a világos színek közül idén nyáron, hanem bizony a többi pasztell is trendi lesz. Ezek a színek sem maradhattak ki a lányok ruhatárából: a rózsaszín, zöld és a kék különböző árnyalatait is sokat hordta Serena és Blair is. 

Borulj virágba

A virágok egyértelműen Blair repertoárjába tartoznak, a jókislányos attitűd elengedhetetlen eleme. Legyen az apró, virágos minta vagy csak hatalmas "virágfejek", sohasem túl sok. Fantasztikusan tudja viselni a virágos darabokat Leighton Meester. Ha mégis túl soknak érezzük, válasszunk olyat, amelyik világos mintájú anyagból készült, akár csak Serena miniszoknyája.

Nektek melyik a kedvenc stíluselemetek?

xoxo Gossip Girl

A bejegyzés trackback címe:

https://l-style.blog.hu/api/trackback/id/tr8812337583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása