Már véget is ért a divatheteket beindító első catwalk show New Yorkban. Ez az egyik legnagyobb és legtöbb embert vonzó divathét. Nemrég ért véget a tavasz, de máris újra ebben az évszakban érezhetjük magunkat, hiszen most mutatták be a 2013-as tavaszi-nyári trendeket bemutató darabokat a tervezők. Minden blog folyamatosan posztolt az eseményről, a kifutós képek mellett hangsúly van még azon is, hogy melyik sztárok melyik tervező bemutatóját nézik meg. Valamint rengeteget lehet inspirálódni a street fashion képekből is, New York-ban igazán merészen öltözködnek, hát még egy divathét idején. Most viszont bemutatom nektek két tervező kollekcióját, ami megfogott.
Jason Wu
Szofisztikált darabok ezek, egy igazi hölgy számára. Erősen hangsúlyozza a nőiességet, a színeket tekintve leginkább két skálán mozog, a szürke és a fekete. Helyet kapott még a fehér, nude és egy kevés világospiros is. Sokszor kombinálja a különböző anyagokat, a bőrt és a csipkét. Ceruzaszoknyákat és egyberuhákat is szép számmal láthatunk. De nem maradtak ki a sortok és a hímzett blúzok sem.
Rebecca Minkoff
A hölgy igazi nyári darabokat tervezett, az egész kollekció olyan hangulatot sugároz, mintha egy medencés partiban lennénk. Vibráló virágok, és kockás anyagok. A mix and match alapelv biztos hogy a tervező előtt lebegett, mikor kifutóra küldte ezeket az öltözékeket. Rövid farmersort, egyberuha, blúz, az összes melegebb évszaknak megfelelő darabot megtaláljuk. Egy-két ruha engem a hazai Nanushkára emlékeztet. Sokat használt szín a fehér,majd ezt bolondítja mindenféle mintával. A ruhák fazonja is színesebbnél színesebb, láthatunk példát vékony pántra vagy ujjas fazonra is.