L-Style

L-Style


Hogyan motiváld magad a nyelvtanulásra?

2017. március 27. - L-Style

Akik Magyarországon élnek, azoknak fokozottan szükségük van arra, hogy nyelveket beszéljenek. Miért? A magyart nagyon kevesen beszélik, nem tartozik az ENSZ nyelvekhez de még az EU-s nyelvekhez sem. Másik sajnálatos tény, hogy egyik másik nyelvet sem értjük meg, olyannyira egyedi a mi nyelvünk. Míg egy lengyel valamicskét ért az oroszból vagy a szlovákból, rólunk ez nem mondható el. Így, aki nem ismeri fel korán a nyelvtanulásban rejlő lehetőségeket, arra bizony cudar idők várnak. Mára már ott tarunk, hogy az angol felső már nem különlegesség, hanem inkább elvárt alap tudás. Gimnazista koromban nem gondoltam volna, hogy egy különleges nyelvszakkal oly sokat fogok érni felnőtt koromban. Ma viszont több ismerősöm is, aki beszéli a japán, portugál vagy orosz nyelveket felsőfokon, jól fizető munkaajánlatokat kap. Na, de térjünk a lényegre, hogyan motiváljuk magunkat nyelvtanulásra felnőtt korban?

Tovább

Fél év Németországban

Most egy kissé rendhagyó poszt következik, hiszen a személyes életemről lesz szó. Talán néhány évvel ezelőtt egy otthon maradt szilveszter éjszakám említettem pár dolgot magamról, de most annál is több következik. Mint azt észrevehettétek megint leállt a blog egy jó ideje, de ahogy az nálam lenni szokott emögött is személyes okok húzódnak.

Márciusban beletemetkeztem a munkába, a mesterdiplomám szakdolgozatába na meg persze ott volt a nyelvtanulás is. Aztán már teljesen kikopott a mindennapjaimból a blog, szeptemberben pedig nagy változás állt be az életemben. Mikor egyáltalán nem számítottam rá, elnyertem az Erasmus ösztöndíjat Németország egyik északi kisvárosába Klevébe. Szerencsére egy nem olyan régi törvény értelmében levelezős szakosan is elnyerhetem ezt az ösztöndíjat, bár a költségvetést jócskán ki kellett egészíteni így is, mégis rendkívül boldog voltam, mikor megtudtam az eredményt. Az én esetem kissé más, mint a megszokott Erasmus hallgatóké, lévén sokkal idősebb vagyok, mint az itt tanulók többsége, ráadásul az alapképzés elvégzése után nagyon kiszakadtam a “csak órákra járunk” státuszból.

Half a year in Germany

So this will be an unusual post about my personal life. Maybe I wrote something about me on New Year’s Eve some years ago, but now I'm going to tell a lot more. As you have noticed the blog has not been updated for a while and of course it happened because of personal reasons. In March I was busy with my work, my master thesis and of course learning German. Then I forget about the blog, and in September a big change happened. When I had not expected it at all, I won the Erasmus scholarship to a small town in Germany, Kleve.                                                                                      

Press "Tovább"!

12144769_10207789128029954_5278435421196890630_n.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása