Sok híres és történelmileg jelentős tervezővel lettünk megáldva. Gondoljunk csak Coco Chanelre, akinek divatháza máig töretlenül áll, hála utódjának, Karl Lagerferdnek. No meg persze a kiváló szakembereknek a háttérben. Chanel hatalmas változásokat hozott a nők ruhatárában, és általános öltözködésükben. Számomra a másik ilyen személy, Yves Saint Laurent. Ő volt az, aki a párizsi “beat” stílust keverte az amerikai tengerész kabáttal, ami angolul a pea coat. Kollekcióit olyan neves festők inspirálták, mint Picasso vagy Miró. Mindemellett fanatasztikusan bánt a színekkel, kombinálásukkal művészeti hatást ért el. Gondoltam megosztom veletek, hogyan is vitte véghez nemes tetteit.
Paloma Picasso és a tervező
Saint Laurent úr egy algériai városban látta meg a napvilágot 1936-ban. A családja francia származású volt és jómódban éltek. Gyermekkora ennek ellenére nem volt felhőtlen, az iskolában csúfolták, homoszexuális külseje miatt. Nem lepődtök meg, ha azt mondom, a bántások elől a divatba menekült. Kezdetben még csak babáknak készítette a ruhákat, később viszont már édesanyjának és lánytestvéreinek.
Szerencsére anyukája is rajongott a divatért, ezért 17 évesen el is vitte fiát Párizsba, ahol a francia Vogue szerkesztőjével volt találkozója. A fiút lenyűgözték a divatrajzok és a hangulat amit a Vouge iroda árasztott. Ennek hatására a továbbtanulásnál nem volt kérdéses, Párizsba megy a Chambre Syndicale de la Couture-re. A következő mesébe illő fordulat, hogy bemutatták Christian Diornak, aki akkoriban a legprominensebb divatszemélyiség volt. A tervezőt elmondása szerint elbűvölte Dior. Tőle tanulta meg a művészi tervezés alapjait, majd Dior hirtelen halála után ő vette át a vezető tervező szerepet a divatháznál.
Elindult azon az úton, ami odáig vezetett, hogy a nők ma már mindennapos viseletnek tekintik egyik darabját a "le smokingot", ami más néven a tuxedo blézer. Legelső bemutatóját 1958-ban láthatta a közönség, Trapez néven. Hatalmas újdonságnak számított az általános iskolás koromban nagyon menő trapéz vonal, ami felülről lefelé bővül és már akkor is fiatalos fazonnak tartották. Ezzel egy csapásra ismertté vált Európa- és Amerika-szerte. Egészen a 60-as évek végéig tervezett couture kollekciókat Diornak, majd megalapította saját házát, amelynek már ready-to-wear szetteket is készített. Ezek közül nagy sikereket aratott a Mondrian nevet viselő gyűjtemény. Ennek alapmintáját egy holland festő képe adta. 1968-as kijelentése, miszerint a nők nyugodtan hordhatnak nadrágot akár mindennap is, akkoriban még forradalminak titulálták. Elmondása szerint ő olyan darabokat tervez, amelyek reflektálnak az adott korra."Meg vagyok győződve arról, hogy a nők nadrágot akarnak viselni."-mondta.
Saját birodalmat épített fel a 70-es évek végére, aminek holmijait - parfümöket, sálakat, cipőket- kezdetben a Rive Gauche butikokban árulták. Nemcsak az üzleti életben ért el sikereket, hanem a szakmától is megkapta a legnagyobb elismerést. Kiállítást szerveztek ruháiból a Metropolitan Museum of Artban, ő volt az első élő tervező, akit ily módon honoráltak. Valószínűleg ezt érezte karrierje csúcspontjának, hiszen ezután újfajta stílusban nyilatkozott addigi karrierjéről. Szerinte nem kellene, hogy egy nőnek hat havonta cserélődjön a ruhatára, időtálló klasszikus darabokat kell megvenni és azokhoz már csak néhány apróságot beszerezni. 2002-ben vonult vissza hivatalosan a divatéletből. Ekkor már megviselt volt a drogtól és alkoholtól, divatbirodalmát pedig eladta. Sok tulajdonoson ment keresztül, de egy része haláláig az övé és társáé, Pierre Bergé volt. Visszavonultan élt marokkói villájában, amit kutyáival osztott meg, 2008-ban hunyt el Párizsban.
