L-Style

L-Style

Őszi körömlakk kalauz

2012. szeptember 05. - L-Style

Igen sajnos, arra kellett eszmélnünk a minap, hogy beköszöntött az ősz és a nyár tovaszállt. Rengeteg helyen már meg is jelentek az őszi öltözködési trendekkel kapcsolatban tanácsokat adó cikkek. Azt hiszem, idővel én is készítek majd nektek egyet. Most azonban arra gondoltam, nézzünk körül a beauty világában. Egészen pontosan, különböző márkák ősszel kiadott körömlakkjait fogjátok látni. Ha már unjátok a neont és a nude színeket, akkor ez a poszt üdítő lesz számotokra. Katt a továbbra!

Chanel

495.jpg

Nos, kezdjük is az egyik legnagyobb high-end márkával a Chanellel. Habár borsos az áruk, ahogy én hallottam, a minőségük már nem olyan kiváló. Őszre három meghatározó színnel jöttek ki, egy világosszürke árnyalattal, amely a Frenzy fantázinevet kapta. A második, egy sötét málnás piros a harmadik pedig, egy igazi sötét wampos szín a Vertigo.  

Essie

498.png

Az Essie Amerika  legnépszerűbb körömlakk márkájának számít, több mint 200 féle színű lakkot kínálnak. 1981-ben alapították az Essie birodalmat, ekkor 3 színnel indítottak. Azóta számos díjat is bezsebeltek. A mostani őszre, egyik kollekciójuk neve a Stylenomics. Találhatunk benne szürkét zöldet, de az ősz slágerszínét a bordót is.  Elég ütős árnyalatok, mindenki megtalálhatja benne a hozzá legjobban passzolót. 

Tovább

Burberry kiegészítők - 2012 ősz/tél

Az esős napok beköszöntével megérkeztek a zord idő hazájának kikiáltott Nagy-Britannia legnépszerűbb divatmárkájának legfrissebb kiegészítői.

616989_10151199642651425_2060661140_o.jpg

A Burberry hűen önmagához, a sznobhatástól egyáltalán nem ódzkodva dobta piacra idei táskáit, cipőt, sáljait, és az ősz nélkülözhetetlen darabját, az esernyőt. A hagyományos Burberry-kocka, a nemes bőrök és gyapjúk mellett hódítanak a különféle állati motívumok és a szegecsek is.

A továbbra kattintva a mi kedvenceinket láthatjátok.

Tovább

Különleges művész

A minap blogolvasgatás közben bukkantam egy nagyon érdekes kollázsokat létrehozó művészre. Matt Wisniewski amerikai webfejlesztő mester jelenleg Rochesterben folytat tanulmányokat. Egy egyszerű portréra különböző mintákat és vizuális elemeket varázsol. Rögtön magával ragadott a képek egyedisége, az új, formabontó hatás. Matt elmondása szerint a szépség minden fajtája inspirálóan hat rá. Mindig is foglalkoztatta a divat és az építészet kapcsolata, majd a fotográfia. Munka közben mindig sok képet összegyűjt, amelyekkel kísérletezgetni szeretne. Ezután a Photoshop program segítségével mixeli a pozíciókat, kontrasztokat. A továbbra katt és még több kép!

mattw5-533.jpg

mattw4-533.jpg

Tovább

Wedding Time

Jó esetben minden kislány álmot szövöget a nagy napról, amikor a fehér lovon érkező lovag elveszi feleségül. Az esküvő a fontos eseményekhez tartozik egy nő életében. Napjainkra már fellazultak a régi kötött szokások és hagyományok, nem kötelező a fehér ruha és a hatalmas fátyol sem. Ki-ki maga döntheti el, milyen stílusú ruhában áll az oltár elé. Ehhez pedig segítséget egy magyar tervezőtől is kaphattok. Sármán NóraMoholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte diplomáját, emellett pedig a London College of Fashionben is tanult. Szakmai tudását pedig a párizsi Cymbeline menyasszonyi divatháznál gyarapította. Bevallom őszintén, hogy mikor Nóra diploma kollekcióját megláttam egy-két évvel ezelőtt, amelynek koncepciója a menyasszonyi ruha újraértelmezése volt, kissé konzervatív lelkem sokkot kapott. Azóta viszont megalapította saját márkáját, amelynek darabjai szerelem volt első látásra és nem csak esküvőre való darabokból áll. És ez ugyanígy van az idei őszi kollekcióval is. 

Az alapszínek a fekete és fehér, ezeket teszi különlegessé a szabással és csipkékkel. Továbbá jellemző még az áttetsző és a bőr anyag valamint a maxi fazon. Tökéletes választás egy-egy koktélpartira vagy céges összejövetelre. Elegáns, egyedi de még sem unalmas ruhák ezek. Megvásárolhatóak az Ourstyle Boutiqe-ban.

sn 2.jpg

sn 6_1.jpg

Tovább

Sorozat chic

A nyár vége felé közelítve lassan újra előkerülnek a téli estéinket színesítő sorozatok. Mostanában már kizárólag angolul nézem őket, így nem csak szórakozáshoz kitűnőek, hanem tanuláshoz is. A második de nem utolsó szempont pedig, ami miatt a folytatásos szériákról írok nektek az az, hogy tökéletes inspirációforrások öltözködésünkhöz. Szinten minden szereplő sajátos stílussal rendelkezik. Összegyűjtöttem nektek azokat, amelyeket én szoktam nézni. Készítettem néhány polyvore-os összeállítást is, a tovább után jönnek.

Effy - Skins

Mikor kitört a nagy Skins láz, első hallásra úgy gondoltam, nem tartogat sok érdekességet számomra ez a történet. Gimis tinédzserek, akik isznak-buliznak a ködös Angliában - köszönöm nem kérek belőle. Aztán mégiscsak belelestem, az első két évadot át is lapoztam mert tényleg nem találtam szimpatikusnak. Ám a harmadik és negyedik évad más volt, megnéztem minden egyes részt. Szinte az összes lánykarakter stílusa bejön, de a legjobban Effy rockos, szakadt, vampos öltözködése. 

effy 3.jpg

effy 5-533.jpg

Tovább

Power Woman

Kövezzetek meg, de én mindig is rajongója voltam Cindy Crawfordnak, nyolcvanas éveink egyik légnépszerűbb modelljének. Számomra mindig is természetesnek hatott, semmi műhaj és műmellek, ami azért a modellvilágra igen jellemző. Negyvenhat évesen még mindig irigylésre méltó formában tartja magát. Állítása szerint, huszonkilenc éves korában feküdt először plasztikai sebész kése alá. De nem csak modell, fitneszguru hanem sikeres üzletasszony is. Saját kozmetikai és lakberendezési márkát is piacra dobott. Ezért nem meglepő, hogy még most is tud címlaplány lenni. A Tatler magazin szeptemberi számában kapták lencsevégre. Ruven Afanador volt a  fotós, a stylist pedig Deep Kailey.

cindy-crawford10-uj.jpg

cindy-crawford9-UJ.jpg

Tovább

Garance tippjei

Garance Doré francia származású fotós, illusztrátor, fashionista. Csillaga már jó néhány éve tündököl és még mindig nem kopott meg. Kedvelem blogját, ahol nem csak képeket oszt meg, hanem rövid történeteket is. Párjával, Scott Schumannal akaratlanul is beírták magukat a divatfotózás történelmi nagykönyvébe. Most azonban Garance személyes szépség és életmódtippjeit osztom meg veletek.  

garance_dore_about.jpg

Diéta: "Dél-Franciaországban nőttem fel, zöldségeket, halat, tésztát és gyümölcsöket ettem, de amikor New York-ba költöztem, meghíztam. Rengeteg kísértésbe ejtő étel van itt és az adagok is hatalmasak. Érzelmi alapú evő vagyok, harmincas éveimben járva az anyagcserém már kezd lelassulni, ezért mindig próbálok egy keveset leadni. A tejet és a húst kizártam az étrendemből, mert ezek sokkal zsírosabbak itt, mint Franciaországban." 

Italok: "Csak vizet, kávét és bort iszom - szeretem a vöröset és a fehéret is. Utálom a szódát - és nem hiszek a préselésben. Az nem én vagyok, valódi ételekre van szükségem."

Tovább

Nadrágot a nőkre!

Sok híres és történelmileg jelentős tervezővel lettünk megáldva. Gondoljunk csak Coco Chanelre, akinek divatháza máig töretlenül áll, hála utódjának, Karl Lagerferdnek. No meg persze a kiváló szakembereknek a háttérben. Chanel hatalmas változásokat hozott a nők ruhatárában, és általános öltözködésükben. Számomra a másik ilyen személy, Yves Saint Laurent. Ő volt az, aki a párizsi “beat” stílust keverte az amerikai tengerész kabáttal, ami angolul a pea coat. Kollekcióit olyan neves festők inspirálták, mint Picasso vagy Miró. Mindemellett fanatasztikusan bánt a színekkel, kombinálásukkal művészeti hatást ért el. Gondoltam megosztom veletek, hogyan is vitte véghez nemes tetteit.

paloma picasso, ysl.jpg Paloma Picasso és a tervező

Tovább

Séta a városban

Készüljünk az őszre! Egy város szolgáltatta a hátteret a legújabb editorialban, amire felfigyeltünk. Tökéletes kompozíciót alkotnak a ruhák és a különböző egyszerű városi részletek. Néhol egy múzeumi kerítés, füves park vagy villanypózna teszi harmonikussá a képet. Az utolsó képen látható lépcső, engem az A38-hoz vezető híd melleti lépcsőre emlékeztet. Burberry kabáttal, szoknyával készülhetünk az őszre. De megfigyelhetőek még Celine, Miu Miu, Isabel Marant és Proenza Schouler darabok is. Mindezeket a L’Officiel Paris legutolsó számában láthatjuk Alexander Neumann tolmácsolásában. 

IevaLaguna02 500.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása