L-Style

L-Style

Művészi inspirációk

2017. március 20. - L-Style

Most, hogy véget értek a divat hetek, lehetőségünk van arra, hogy jobban szemügyre vegyük az egyes designerek inspirációit. Egy szép történet az ihletről sok esetben szerintem csak a marketing gépezet része. Ami azt jelenti, hogy egy laikus nem igazán ismeri fel az inspirációs jegyeket. Olyan is előfordul, hogy egy elcsépelt motívum, mint például óceán, levegő, "időtlenség" adja az alapot. Jobban örülök annak, amikor látható eredménye van, hogy milyen vezérfonalak köré épült fel egy-egy kollekció. Ezek közül is kedvencem, mikor egy művészettörténeti korszakot, vagy alkotó képzőművészt használnak inspirációs forrásként. Persze, ebben az esetben is igaz, hogy a nagy tervezőknek, aki dollár milliók felett rendelkezhetnek, könnyebb megvalósítani egy printelt festményszerű mintát. Míg akik kisebb büdzsével rendelkeznek, kreativitásukat kell elővenniük. Nézzünk néhány művészi ruhadarabot!

 

Mary Katrantzou

Mary görög származású divattervező, szezonról-szezonra mindenkit elkápráztat különleges mintáival, amelyek mára védjegyévé váltak. Fiatal tervezőként bemutatóját 2009 óta Londonban tartja. Amerikában majd az Egyesült Királyságban tanult a méltán híres Central Saint Martins-ban. Már ez első showja után olyan neves luxus áruházak csaptak le ruháira, mint a Browns, Joyce és a párizsi Colette. 2017-es tavaszi gyűjteményével visszatért gyökereihez és a görög  művészetet használta. Ezernyi színben pompázó, épületekkel tarkított freskókat, korabeli szekereket láthatunk a kifutón. Tervezéskor gyermekkori emlékei vezérelték, amikor Knósszosz szigetén sétálgatott. Mindezt pedig egy kis futurizmussal és pszichadelikával fűszerezte. Lenyűgözően tudja kombinálni az ősi és modern elemeket. Rendkívül egyedi!

Akris

Nem csak elborult mintákat lehet a ruhákra varázsolni, hanem egyszerű, színes modern képek is szolgálhatnak inspirációként. Történt ez így az Akris tervezőjével is, aki svájci származású. A megszokottal ellentétben idén nem Párizsban, hanem New Yorkban tárta a nagyközönség elé legújabb kollekcióját. Az ihletet pedig egy még ma is élő kubai művész, Carmen Herrera adta. A festő 1954 óta New Yorkban él, aki a kezdetben csak saját otthonában festegetett. Tökéletes példa a “sosem késő” klisére, hiszen 94 éves korában adta el első művét. Ma már az amerikai Whitney Múzeumban is megcsodálhatjuk képeit. Herrera művei grafikus mintaként jelennek meg a ruhákon. A tervező összesen hét festményt használt fel, amelyek 1948 és 2014 között készültek.   

Delpozo

Josep Font, a Delpozo kreatív igazgatója is sokszor dolgozik egyes művészek festményei alapján. Tette ezt így idén tavasszal is, amikoris Joaquín Sorolla spanyol impresszionista festőművész képeinek könnyed színei inspirálták. Ebben az esetben tehát nem teljes mértékben vette át  a mintákat, hanem inkább a különböző színárnyalatokat figyelhetjük meg a kollekción. A festmények mesések, a virágmotívumok részletgazdagok. Minden egyes elkészült darab igazi művészeti alkotás. Lehet ezt még tovább fokozni? Persze, még hozzá úgy, hogy Soo Sunny koreai-amerikai fénytöréses installációit is hozzáadjuk. Így az eredmény egy látványos és kifinomult gyűjteményt lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://l-style.blog.hu/api/trackback/id/tr5912351015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása