L-Style

L-Style

New York-i divathét

2012. szeptember 14. - L-Style

Már véget is ért a divatheteket beindító első catwalk show New Yorkban. Ez az egyik legnagyobb és legtöbb embert vonzó divathét. Nemrég ért véget a tavasz, de máris újra ebben az évszakban érezhetjük magunkat, hiszen most mutatták be a 2013-as tavaszi-nyári trendeket bemutató darabokat a tervezők. Minden blog folyamatosan posztolt az eseményről, a kifutós képek mellett hangsúly van még azon is, hogy melyik sztárok melyik tervező bemutatóját nézik meg. Valamint rengeteget lehet inspirálódni a street fashion képekből is, New York-ban igazán merészen öltözködnek, hát még egy divathét idején. Most viszont bemutatom nektek  két tervező kollekcióját, ami megfogott. 

Jason Wu 

Szofisztikált darabok ezek, egy igazi hölgy számára. Erősen hangsúlyozza a nőiességet, a színeket tekintve leginkább két skálán mozog, a szürke és a fekete. Helyet kapott még a fehér, nude és egy kevés világospiros is. Sokszor kombinálja a különböző anyagokat, a bőrt és a csipkét. Ceruzaszoknyákat és egyberuhákat is szép számmal láthatunk. De nem maradtak ki a sortok és a hímzett blúzok sem. 

jason_wu 250.jpgjason_wu_250.jpg

jason_wu_rs13_0353_20120907_250.jpgjason_wu_rs13_0379_20120907_126249 250.jpg

jason_wu_rs13_0469_20120907_1518878726-250.jpgjason_wu_rs13_0414_20120907_1893269420-250.jpg

Tovább

Sztár style

Megkezdődött a szeptember, így a vörösszőnyeges események száma is megsokasodott. Nem győzöm kapkodni a fejem a filmfesztiválok és díjátok képei között. Vegyük is szemügyre az elmúlt hetek öltözeteit. Tovább is van!

0906emma-watson-vmas-2012_fa-450.jpg

Emma Wattson stílusa igazán egyedi, ezzel a miniruhával a szívembe is lopta magát.

0906rita-ora-mtv-vmas-pucci_fa-450.jpg

Rita Oro Pucci kreációja, több mint meghökkentő. Polgárpukkasztáshoz kitűnő választás.

aanderson_v_6sep12_dbennett_pr_b-450.jpg

Amber Anderson fehér ruhája a mintájának köszönheti különlegességét.

Tovább
süti beállítások módosítása