L-Style


Golden Globe Red Carpet 2020

2020. január 06. - L-Style

Magunk mögött hagyva egy évtizedet vissza is csöppentünk a dolgos hétköznapokba és a díjátadó szezonba is. Itt a blogon már nagyon régen volt vörös szőnyeges bejegyezés, de most fent tudtam maradni így végig figyeltem a ruhákat és el is hoztam nektek. A sztárok mint mindig, most is kitettek magukért, csillámos sminkben, műpontosan belőtt hajjal és fénylő ékszerek sokaságában vonultak végig a vörös kifutón. Nézzük is ki volt a legszebb a 2020-as Golden Globe díjátadon?

merlin_166703361_5c1e81cf-f12c-4773-858b-8fbf4b6ff2c0-articlelarge.jpg

Tovább

Merj hordani színeket télen is

Már kiveséztük a téli ruhatár basic cuccait, sőt arról is értekeztem, hogy hordjunk szoknyát télen is. Most pedig arról fogok, hogy bátran lépjünk túl a fekete, barna és szürke színeken a hideg napokon is. Pár éve pulóvert akartam venni és egyszerűen nem találtam a boltokban olyan darabot, amelynek volt színe. Így nem lesz könnyű dolgunk, ha nem akarunk télen is sötétségbe burkolózni. Persze, mindenkinek más és más színek állnak jól, van akihez egyáltalán nem passzol a piros szín. Vagy egyszerűen nem tetszik magunkon egy bizonyos szín, ezért is ajánlatos elmenni esetleg színtanácsadásra, ahol alaposan körbejárják kihez, milyen szín illik. A továbbiakban néhány színes, téli outfit jön. 

9c73b8538ae8cc0c0f401fb1a0853dbb.jpg

Tovább

Öt magyar designer táska

Jó néhány évvel ezelőtt már volt egy magyar táskás bejegyzés, de azóta még több szuper hazai designer tervezői táska készül, így szükségesnek láttam a frissítést. Sajnos, még mindig viszonylag magas az áruk a designer tatyóknak, hiszen a legtöbb bőrből készült egyedileg. Nagyon széles a kínálat, a kézműves babás daraboktól elkezdve a profi bőr táskákon át sok féle stílus közül választhatunk, ha magyar designer darabra vágyunk. A továbbiakban öt márkát mutatok be.

kriszt3.jpg

Tovább

Ezt vedd fel, ha szalagavatóra mész

Nos, az én szalagavatómon egy darab kép nem készült rólam, vagyis ha feltúrok valamilyen archívumot előfordulhat, hogy találok. Zöld ruhám volt, külön felső és alsó résszel, sokan megdicsérték. Volt, aki egy filmből kinézett ruhát varratott magának és olyan is volt, aki a helyi plázából szerzett be egy tök átlagos fekete ruhát. Viszont, ha vendégként megyünk egy szalagavató ünnepségre szerintem mindenképpen arra kell figyelnünk ne öltözzük túl az ünnepeltet. További outfit ötletek jönnek!

untitled1.png

Tovább

A téli ruhatárad alapdarabjai

Lassan-lassan a tél is megérkezik és vége szakad a meleg ősznek. A kliséket itt abba is hagyom. Az utóbbi időben rohamosan megnőtt a ruhatáram de igyekeztem mindig tudatosan vásárolni. Télen én nem szoktam túl vastag pulcsikat venni, hiszen, ahol a napom nagy részét töltöm azaz iroda, ott úgyis megy a fűtés. Így inkább a vékony hosszú ujjú felsőket vagy vékony pulóvereket preferálom. Másik téli öltözködési szokásom, a rétegzés, az atléta funkciót egy spagetti pántos top látja el nálam. Aztán erre jöhet valamilyen vékonyka felső végül pedig egy kardigán vagy kis kabátka. Akkor vagyok bajban, ha ki kell öltözni, én nem szeretek egy semmi szövetkabátban fagyoskodni, így a téli kabát vásárlás mindig tortúra. Csizmából vehetünk többet, egy fekete belebújós bokacsizma mindig lapul a cipős szekrényben. A sort képekkel folytatom! 

7acebebf-fb2f-4515-9068-febb9888c010-46271170_343938266395630_4827187757393684154_n.jpg

Tovább

A sikeres üzletasszony gardróbja

Már kiveséztük, hogy mit kell viselni, ha üzleti vacsorára megyünk, most azonban az üzletasszony gardróbjának mélyére nézünk. Valóban csak az unalmas szürke-fekete-sötétkék háromszögben öltözködhetünk? Szigorúan térdig érő szoknyában, dekoltázst kicsit sem mutató felsőben, vállakat eltakaró blézerben létezhetünk ha magas beosztásban dolgozó asszonykák vagyunk? Néhány szabályt nem árt betartani, egy komoly tárgyalásra talán tényleg nem a miniszoknya és a tíz centis körömcipő illik. Amúgy feel free!  

business-attire-for-the-office.jpg

Tovább

Bátran viselj télen is szoknyát

Nagyon hosszú évekig szinte alig hordtam szoknyát, inkább a nadrág volt ruhatáram alapja. Aztán pár évvel ezelőtt felfedeztem magamnak a szoknyákat. Szinte ugyanolyan széles kínálatban kaphatóak mint a nadrágok, habár tavaly nyáron mintha eltűntek volna az üzletek polcairól. Szerencsére azonban, az őszi-téli szezonban visszatértek és bátran válogathatunk a színes, hosszú, rövid, mintás, midi fazonok között. Aki nem tökéletes skinny alakkal rendelkezik, annak bizony utána kell járnia, melyik stílus passzol hozzá. Nagy bánatomra le kell, hogy mondjak a pliszírozott darabokról, hiába szívem csücskei, egyszerűen nem állnak jól, kövérítenek. Télen elő a vastag harisnyával és csizmával így máris sasszézhatunk meleg szoknyában a havas utcákon. Néhány tipp következik a téli szoknya viseléshez!

sliderwarmskirts.jpg

Tovább

Ezt vedd fel, ha kerti partira mész

Tehát mint tudjuk, a jó idővel jönnek a kültéri bulik, események, sörözések, borozások, grill partik. Úgy, hogy el is érkeztünk oda, hogy mit viseljünk, ha meghívást kapunk egy kerti partira. Ez nem a Deákon való borozás lesz, hanem egy rendes kis kerti grillezés, ivászat. Igazából egy kerti buli nagyon sokféle lehet, laza is, komolykodó is. A lényeg, hogy védeni kell magunkat a szúnyogok elől, ha nem gyerekes buliba megyünk, ahol már délután mindenki kidől. Nem árt, ha esetleg úgy érkezünk, hogy az esőre is felkészülünk. Egy kis blézer, farmerdzseki vagy esőkabát mindig jól jön. 

5a618d1044836339cd042beeefd2b6b9.jpg

Tovább

Nyári szettek különböző alakokra

Már volt szó itt a blogon a különböző alakokról, hogy hogyan öltözködjünk aszerint, hogy mit akarunk kihangsúlyozni és mi az, amit inkább elrejtenénk. Ez sokkal fontosabb, mit sem hogy mi a trendi, mi az amit mindenki hord. Elképesztően sok lányt látok Budapest utcáin, akik borzalmas cuccokat húznak magukra, egyáltalán nem illik az alakjukra. Semmi baj nincs azzal ha van hasunk, de akkor könyörgöm ne vegyünk fel full tapados egyberuhát ami minden procikánkat kiemeli! Egyébként elhiszem, hogy nem könnyű megfelelő darabokat találni, leginkább a vékony lányokra lehet kapni mindent. De, nem lehetetlen, csak utána kell járni! Jöjjön néhány ötlet nyárra!
gallery-1433960745-sev040115fashperffit004.jpg

Tovább

Harry és Meghan esküvője

Nem rég ért véget egy újabb Royal Wedding, én már csak a végén kapcsolódtam be online. De még így is sikerült megkönnyeznem a csodálatos ceremóniát. Harry iszonyatosan helyes volt, Meghan pedig meseszép. Természetesen hemzsegett a sztároktól a Winsdori Kastély Szent György kápolnája. Csodásabbnál csodásabb ruhákat és kalapokat láthattunk, mélyedjünk is el néhány esküvői képben.   

_101639936_hi046910788.jpg

Tovább