L-Style


Merj hordani színeket télen is

2019. december 01. - L-Style

Már kiveséztük a téli ruhatár basic cuccait, sőt arról is értekeztem, hogy hordjunk szoknyát télen is. Most pedig arról fogok, hogy bátran lépjünk túl a fekete, barna és szürke színeken a hideg napokon is. Pár éve pulóvert akartam venni és egyszerűen nem találtam a boltokban olyan darabot, amelynek volt színe. Így nem lesz könnyű dolgunk, ha nem akarunk télen is sötétségbe burkolózni. Persze, mindenkinek más és más színek állnak jól, van akihez egyáltalán nem passzol a piros szín. Vagy egyszerűen nem tetszik magunkon egy bizonyos szín, ezért is ajánlatos elmenni esetleg színtanácsadásra, ahol alaposan körbejárják kihez, milyen szín illik. A továbbiakban néhány színes, téli outfit jön. 

9c73b8538ae8cc0c0f401fb1a0853dbb.jpg

Tovább

A sikeres üzletasszony gardróbja

Már kiveséztük, hogy mit kell viselni, ha üzleti vacsorára megyünk, most azonban az üzletasszony gardróbjának mélyére nézünk. Valóban csak az unalmas szürke-fekete-sötétkék háromszögben öltözködhetünk? Szigorúan térdig érő szoknyában, dekoltázst kicsit sem mutató felsőben, vállakat eltakaró blézerben létezhetünk ha magas beosztásban dolgozó asszonykák vagyunk? Néhány szabályt nem árt betartani, egy komoly tárgyalásra talán tényleg nem a miniszoknya és a tíz centis körömcipő illik. Amúgy feel free!  

business-attire-for-the-office.jpg

Tovább

Bátran viselj télen is szoknyát

Nagyon hosszú évekig szinte alig hordtam szoknyát, inkább a nadrág volt ruhatáram alapja. Aztán pár évvel ezelőtt felfedeztem magamnak a szoknyákat. Szinte ugyanolyan széles kínálatban kaphatóak mint a nadrágok, habár tavaly nyáron mintha eltűntek volna az üzletek polcairól. Szerencsére azonban, az őszi-téli szezonban visszatértek és bátran válogathatunk a színes, hosszú, rövid, mintás, midi fazonok között. Aki nem tökéletes skinny alakkal rendelkezik, annak bizony utána kell járnia, melyik stílus passzol hozzá. Nagy bánatomra le kell, hogy mondjak a pliszírozott darabokról, hiába szívem csücskei, egyszerűen nem állnak jól, kövérítenek. Télen elő a vastag harisnyával és csizmával így máris sasszézhatunk meleg szoknyában a havas utcákon. Néhány tipp következik a téli szoknya viseléshez!

sliderwarmskirts.jpg

Tovább

Ezt vedd fel, ha kerti partira mész

Tehát mint tudjuk, a jó idővel jönnek a kültéri bulik, események, sörözések, borozások, grill partik. Úgy, hogy el is érkeztünk oda, hogy mit viseljünk, ha meghívást kapunk egy kerti partira. Ez nem a Deákon való borozás lesz, hanem egy rendes kis kerti grillezés, ivászat. Igazából egy kerti buli nagyon sokféle lehet, laza is, komolykodó is. A lényeg, hogy védeni kell magunkat a szúnyogok elől, ha nem gyerekes buliba megyünk, ahol már délután mindenki kidől. Nem árt, ha esetleg úgy érkezünk, hogy az esőre is felkészülünk. Egy kis blézer, farmerdzseki vagy esőkabát mindig jól jön. 

5a618d1044836339cd042beeefd2b6b9.jpg

Tovább

Cipőtrendek a meleg időkre

Mint minden ruhaneműben a kiegészítők terén is léteznek trendek, amelyek szinten végeláthatalanok. Én már csak tudom, hiszen jó néhány hónapot eltöltöttem egy neves cipőmárkánál. Minden ami a ruhára kerül, rákerülhet a cipőkre is. Idén igazán nem fogták magukat vissza a tervezők, kiélték művészi vágyaikat. Járhatunk extrém különlges sarkakon vagy PVC pántokkal is. Szerencsére nem csak a magassarkú lehet trendi, hanem, aki csak egy kis sarokra vágyik az választhatja a kockasarkokat is. 

mules.jpeg

Tovább

Ezt vedd fel, ha üzleti vacsorára mész

Jeles alkalmakból sosem fogyunk ki ugyebár, de az is elképzelhető, hogy a mostani esemény valakinek mindennapos. Ha elfoglalt business womenek vagyunk magas pozícióban, akkor az üzleti vacsora a partnerekkel bizony nem különleges alkalom. Remélem a blog olvasói között is akadnak olyanok, akik azért ha nem is rendszeresen, de néha napján ellátogatnak egy-egy munka vacsorára. Ez az esti elfoglaltság szerintem sokkal lazább, mint mondjuk egy business lunch. Nem annyira hivatalos, ilyenkor ünnepelhetjük meg a már megkötött üzletet vagy a vázolhatjuk a jövőbeni együttműködés további részleteit. Nem mindegy azonban mit veszünk fel egy Michellen csillagos étterembe vagy egy mexikói burritós helyre. Nézzük az opciókat!

business-formal-dress-code.jpg

Tovább

Stílusikon: Eva Chen

Azt már jól tudjuk, hogy inspiráció a divatban mindig akad. Imádom az Instagramon pörgetni az őrült stílusban öltözködő divatiparban dolgozókat. Legyen az divatszerkesztő, stylist, modell vagy maguk a divattervezők, ha egyedi stílust akarsz látni irány az Instagram bugyrai. Már biztosan említettem az extremitásáról elhíresült Anna Del Russot, aki kora ellenére is mer meghökkentő cuccokat felvenni. Na, de nem is várunk mást a Vogue Japan főszerkesztőjétől, mint extrém holmikat. Most pedig jöjjön egy személy a digitális szentélyből, az Instagram divatkollaborációkért felelős vezetőjének stílusát nézegethetitek. Szülei Tajpejből és Kínából származnak, Chen Amerikában született és nevelkedett. Több divatmagazinnál dolgozott, mielőtt a social media egyik legbefolyásosabb székébe ült. Szerepel a Business of Fashion 500-as listáján, amely azokat veszi sorba, akik a globális divatot alakítják. Híressé tette a cipős-táska párosítást a taxik hátsó ülésen pózolva #evachenpose néven.     

evaaa-e1437185608274.jpeg

Tovább

Mindent a ballonkabátról

A ballonkabátot mindenki ismeri, hiszen már egy jó ideje rajta van az átmeneti időszakra szánt kabátok listáján. Már évek óta szeretnék magamnak egyet, ám valahogy a megfelelő fazont nem találom vagy pedig az árral vannak problémáim. Nélkülözhetetlen darab, ha szeretnénk csinosak lenni tavasszal. A fast-fashion üzletekben többféle színben is lehet kapni őket, legszívesebben vennék egy klasszikus bézs színűt, egy feketét és egy színeset is. Úgy döntöttem járjuk körbe a ballonkabát kérdést, kezdem egy kis törtnélemmel, majd jön egy stílus kalauz és végül beszerező helyeket mutatok nektek.

audrey-1517005041.jpg

Tovább

Teraszt tavaszra

Habár az idő megviccelt bennünket és ahelyett, hogy napsugaras, meleg tavaszi idő lenne, múlt héten havazott. Ám ezzel most nem foglalkozok és jöjjön egy kis tavaszi kontent, lakberendezési témában. Ha jól jártok, tartozik terasz is a lakásotokhoz, házatokhoz. Sajnos, mi belvárosi társas lakásban lakunk, amihez csupán egy nagy közös belső tér tartozik. Mit sem számít ez nekem, belebújtam a Pinterestbe cuki teraszok után kutatva. Találtam is néhány inspirációt, kicsi és nagy méretekben is.  

classic-italian-balcony.jpg

Tovább

Ezt vedd fel, ha a párod családjával találkozol

Különleges alkalmak mindig adódnak az életben, egy-egy fontos esemény, amikor oda kell figyelni mit vesz fel az ember lánya. Azt hiszem hasonló szöveggel kezdtem az egyik előző bejegyzésemet is, aminek az volt a kezdete, hogy ezt vedd fel. Most azt találtam ki, hogy vajon mit is vegyünk fel, ha a pasink családjához vagyunk hivatalosak első alkalomkor. Viszonylag fontos esemény, hiszen ez lesz az első benyomás rólunk. Nem érdemes például túl harsányan öltözködni, de előbb nézzük az outfiteket aztán jönnek a tanácsok.meeting-parents-movies-ftr.jpg

Tovább