L-Style

Ezt vedd fel, ha bringázol

2017. június 18. - L-Style

Lehet, hogy már említettem, de most egy sorozat következő része jön. Azt Ezt vedd fel című bejegyzések nagyon népszerűek voltak, így gondoltam érdemes őket tovább vinnem. A cél, hogy egy adott tematikához adjak nektek ötleteket. Megnéztük mit érdemes állásinterjúra vagy esküvőre viselni, most mélyedjünk el a biciklis viseletekben. Nem, sajnos nem hegyi kerékpározáshoz fogok öltözködési tippeket adni, hanem városi tekeréshez. Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre népszerűbb ez az aktív tevékenység.2da309b0aecbfbb2a9bddc4493720c5d.jpg

Tovább

CFDA 2017 Red Carpet

Habár már öt napja történt, mindenképpen meg kell emlékeznem a legnagyobb amerikai divattervezői díjátadóról. A Met mellett az Amerikai Divattervezők Tanácsának ünnepsége a legjelentősebb divatesemény New Yorkban. A szervezet minden évben megválasztja az év tervezőjét és más díjakat is átadnak. 2009-től Diane von Fürstenberg a tanács elnöke és céljuk, hogy fejlődést biztosítsanak a jövő nemzedékének különböző támogatói tevékenységeikkel. Idén a Hammerstein Ballroom nevű helyen gyűltek össze a hírességek és természetesen az összes valamire való modell, designer múzsáikkal együtt megjelent. Lássuk csak, ki miben villogott!
  

Tovább

A brit webshopok titkai

A fast fashion továbbra is fénykorát éli, ha a legtrendibb cuccokat akarod magadnak csak menj be a Zarába, ahol hetente érkeznek új holmik. A spanyol Inditex csoport a legismertebb fast fashion offline boltok üzemeltetője. De mi a helyzet az online vásárlással és az angoloknál? Nemrégiben bukkantam egy brit online webshopokkkal foglakozó írásba, amelyet olyan érdekesnek találtam, hogy nektek is bemutatom. Az Asos az ismert angol webshopokhoz tartozik, míg a Boohooról nem hallottam, ezidáig.

Tovább

Alternatív fesztiválok itthon

Az igazat megvallva nem vagyok egy nagy fesztiválozós típus, de azért a legtöbb nagy fesztiválra sikerült ellátogatnom az elmúlt évek során. Vagy ingyen jegyet kaptam, esetleg költséghatékony módon sikerült bejutnunk. De valahogy engem sosem vonzott ez a tömegben ugrálás, ráadásul kifizeted a belépőt, az oda utazást, szállást és akkor még nem ittál és nem is ettél. Úgy, hogy ebből a szempontból a Sziget a legjobb, az utazást és szállást megspórolom, hogy felszállok a Hévre. Viszont azt vettem észre, hogy egyre több kisebb fesztivált szerveznek itthon, most összeszedtem közülük néhányat.

90af19d8f282e5bab5b1a30e51f3ad7f.jpg

Tovább

Tíz hatásos koreai beauty termék

Mostanában egyre jobban elmélyültem a szépségápolásban, lévén 30 felé még mindig pattanásokkal küszködöm. Szerencsére egyre több magyar blog is foglalkozik a témával, felüdülés volt olvasnom, hogy nem csak én küzdök ilyen problémákkal. No, eközben fedeztem fel a koreai arcápolási rutint, ami 10 lépésből áll! Nem vagyok szakértő, úgy, hogy a részletekről most nem írnék. Abban viszont biztos vagyok, hogy érdemes néhány trükköt átvennünk a koreai nőktől. A bejegyzés apropója, hogy a Buzzfeeden bukkantam egy cikkre, amely koreai termékekről írja, hogy tuti befutók, gondoltam, megosztom veletek is.   

Tovább

A tüllszoknya

Az iheletet Elle Fanning Rodarte ruhája adta, amelyet Cannes-ban viselt, meg is osztottam a blog Facebook oldalán. Belémnyilalt, hogy nekem kell egy tüllszoknya, annyira jól néz, a zöld szín pedig nagy kedvencem mostanában. Igazán Carrie tette ikonikussá ezt a darabot, a Szex és New York főcímében is egy fehér tütüt viselt, amelynek beszerzéséről több cikket is olvashattunk. Több se kellett nekem és felkutattam az internetet, ahol csodás tippeket találtam, arról, hogy hogyan lehet viselni a tüllszoknyát, anélkül, hogy álmodozó kislánynak tűnnék. A kérdés már csak a beszerzési hely, fogalmam sincs itthon hol találhatunk ilyen szoknyát, talán a turkálókban? Ha van tippeteket, mindenképpen osszátok meg velem.

Tovább

Frizura tippek nyárra

Egyre jobban közeledik a forró nyár, így itt az ideje kitalálnunk, mit kezdhetünk a hajunkkal. Persze, akinek rövid, nem sokat kell rajta gondolkodnia. Viszont a félhosszú vagy hosszú hajat már lehet variálgatni nyáron, így utána néztem hogyan is viselhetem nyáron is stílusos a hajam. De azért a rövid frizurával is lehet mit kezdeni. Most éppen, hogy a vállamig ér a hajam, de azért szeretnék belőle különböző kreációkat alkotni, már amennyire akad idő erre reggelente. Lényeg a lényeg, összeszedtem néhány nyári hajötletet.

c1d0242aa1de2093d6e27d852f889ae5.jpg

Tovább

Cannes Red Carpet 2017

Már ötödik napja fut a legnevesebb francia filmfesztivál Cannes-ban. Itt inkább az alternatív filmeket díjazzak, kevesebb Vasembert és Star Warst lehet látni. Az utóbbi időben egyre több magyar mű is bekerült különböző szekciókba. A zsűrit általában az előző év győztesei, azaz rendezői, színészei alkotják. Az Arany Pálma díj indítja be a fesztivál szezont, aki itt nyert, annak jó esélye van az amerikai piacok meghódítására. No, de elég is volt ennyi a filmbizniszről, nézzük a csodálatos ruhakölteményeket.

Tovább

Stílusikon: Giovanna Engelbert

Givonna-ra már nagyon régen felfigyeltem, mint az egyik legkiemelkedőbb street style alakja a divateseményeknek. Anna Dello Russoval lehet őt együtt látni, aki hajmeresztő szettjeivel biztos, hogy sokakat megdöbbent. Givonna, ahogy az már a nevéből sejthető olasz származású, az olasz divat magazinoknak kezdett el dolgozni majd tette át székhelyét New Yorkba. Mostanában pedig Svédországban él, hiszen tavaly nyáron egy svéd származású üzletember felesége lett. Hát az esküvőjük sem volt semmi, az ara háromszor is átöltözött. De most nézzétek meg milyen színes Engelbert stílusa!

Tovább

Ezt vedd fel, ha első randira mész

Úgy gondolom, bizonyos eseményekre jó, ha vannak alapszabályok vagy inkább iránytűk, amelyek alapján felöltözhetünk. Olvashattatok erről az esküvős és állásinterjús posztban is. Számos hasonló fontos mometum van az életünkben, mint például egy első randi. Lehet ez Tinderes randi vagy egy régi barátból szerelemmé avanzsált srác is. A továbbiakban tehát kivesézzük mit érdemes felvennni és mi az, amit inkább hanyagoljunk, ha magunkba szeretnénk bolondítani egy cuki pasit.   

                         

Tovább

Prada Cruise 2018

Valahol a világon mindig elmehetünk egy divathétre, hiszen sokan nem tudnak lépést tartani a pörgő szezonokkal. Miután véget értek az őszi bemutatók, jöhetnek a nyárra szánt darabokat felvonultató Resort vagy mostanában Cruise névre keresztelt kollekciók. Idén először az olasz márka, a Prada is beállt a sorba és lengén öltözött modelleket küldött a kifutóra. Az igazság az, hogy én alapból nem vagyok egy nagy Prada rajongó, valahogy túl hagyományos, régi nekem a márka. Mégis azt kell, hogy mondjam a 2018-as Cruise gyűjtemény teljesen elvarázsolt. Engem a színekkel nagyon könnyen meg lehet venni, ezek a darabok pedig bővelkednek a színekben sőt, a különböző textúrákban is. A pasztell, pliszírozás és a fodrok is már egy ideje menőnek számítanak. De a Prada-nak mégis sikerült valami újat vinni a megszokott trendekbe. Miuccia a sportosat keverte az elegánssal és a nőiességgel, az ártatlant a vamp kinézettel. Imádom az áttetsző narancssárga felsőket, a rózsaszín tüll szoknyákat és a térdig érő zoknikat is. Nézzétek meg a kollekció legkiemelkedőbb darabjait a tovább után!

Tovább

Divatos hírek a nagyvilágból

Már múlt héten is volt egy hasonló bejegyzés, mivel szeretnék belőle sorozatot. Hiszen Instgramon rengeteg érdekes hírt látok egy hét alatt, amelyeket mindenképpen szeretnék veletek megosztani. És külön-külön bejegyzést nem éri meg róluk készíteni. A héten is voltak díjátadok és folytatódtak a Resort vagy más néven Cruise kollekciók bemutatói is.

Tovább

Különleges fürdőszobák

Nálunk a fürdőszobát teljes mértékben fel kellene újítani, így amíg összegyűlik rá a kellő tőke Pinterestről inspirálódok. Igazából csak úgy szimplán szembejöttek a főoldalon velem ezek az egyedi berendezésű fürdők. Imádok mindent, ami kicsit is eltér a megszokottól. Általában, ha az ember fürdőszobára gondol a fehér, világos árnyalatok jutnak eszébe de semmi esetre sem egy rakás kép. Na, a következő képeken olyan elemeket fogtok látni, amelyeket alapból nem fürdőszobába szoktak pakolni.

    

Tovább

Hírek a nagyvilágból

Állandóan Instagramon függők, ezt már tudhatjátok. Igyekszem többféle felhasználót követni, így márkákat, bloggereket, utazási oldalakat, topmodelleket is. Ennek köszönhetően mindig képben vagyok azzal, hogy mi történik a divat-és sztárvilágban. Ezután pedig jött az ötlet, hogy miért ne oszthatnám ezt meg veletek is. Jöjjenek a hét legizgalmasabb hírei!

 

Tovább

Tavaszi sminktrendek

Mint azt már tudjátok trendek mindig, mindenhol előfordulnak. Jönnek-mennek, van aki követi őket míg mások nem is törődnek velük. Átnéztük a tavaszi ruhás és kiegészítős fő irányvonalakat is, mi maradhatott még ki? Hát persze, hogy a sminkek. Bevallom őszintén, én napi szinten nagyon keveset sminkelek, csak pirosító, szempillaspirál és rúzs kerül fel rá, ha útnak indul vagy még ennyi sem. A divatbemutatókon nem csak a modellek ruháira figyelnek, hanem bizony arra is, hogyan vannak kifestve. Nézzük idén milyen sminkeket készítettek a sminkmesterek!

Tovább

Inspirációk kerti partihoz

Jó pár bejegyzés apropója a meleg idő eljövetele, most sem lesz ez másképp. A tavasszal itt az ideje a kerti partiknak. Ehhez ugye nem árt, ha van egy nagyobbacska kertünk. Ha ez teljesült, jöhet az ötletelés. Szeretnénk dekorációt, mi legyen a kaja, hány embert hívjunk meg? Lehetünk minimalisták vagy akár lehet minden csillogó, feltűnő, színes is. Csak a képzelet szab határt a kerti parti design-nak. Mint oly sokszor, most is a Pinterestet hívtam segítségül.

Tovább

Ezt vedd fel, ha esküvőre mész

A tavasz és a nyár megérkezése egyet jelent a kerti partikkal, a kiülős sörözésekkel és az esküvőkkel! Nem nagyon járok esküvőkre, de néhányon azért részt vettem az utóbbi időben. Habár, manapság egyre jobban divatba jöttek az őszi vagy akár téli esküvők, azért a nyári lagzik még mindig a legnépszerűbbek. Ha nem vagy koszorúslány vagy menyasszony a ruha kérdés, akkor is fontos. Vannak alapszabályok, amelyeket szerintem érdemes betartani, tehát a fehér és fekete holmik tilosak. Igaz, ezt a Szex és New Yorkban már megcáfolták, amikor Charlotte feketében ment Carrie meghiúsult esküvőjére. Én, mégis azt gondolom, a feketét oly sok helyre felvehetjük, hogy az esküvőn inkább hanyagoljuk. Jöhetnek a virágos minták, pasztell színek, fodrok, ejtett vállú ruhák. A továbbiakban mutatok pár jó darabot!

                                             

Tovább

Kiegészítők tavaszra

Miután átnéztük mit érdemes tartani a tavaszi gardróbunkban, arra gondoltam nézzük meg mi a helyzet a táskák, ékszerek egyéb kiegészítők terén. Reméljük az időjárás sem fog minket tréfálni és már csak a napsütés jön a következő időszakokban. Így lehetőségünk lesz a divatheteken végig vonult napszemüvegek, kalapokat hordani. Ahogy a ruháknál úgy a kiegészítőknél is minden szezonban vannak trendek. Gondoljunk például a rojtokra, egy ideje mindenki rojtos táskát hord. A napszemcsiknél például változik a forma, van hogy a klasszikus Ray Ban, míg máskor a Wayfarer típus a menő. Összegyűjtöttem nektek az idei különlegességeket!

Tovább

Inspiráló Nők: Leandra Medine

Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy egy divatblogger teljes médiabirodalmat épít fel. Ami kezdetben csak egy hobbi volt, saját vállalkozássá nőtte ki magát. Van aki cipő kollekciót is tervez és több embert is felvesz, hogy működtetni tudja oldalát. Míg mások neves divattervezőkkel kollaborálnak és utazásaikról jelentenek. Az egyik legismertebb ilyen blogger az Upper East Side-i zsidó családból származó Leandra Medina. A Man Repeller ma mára egy kultúrával, feminizmussal, karrierrel és más témákkal foglalkozó online platformmá nőtte ki magát.  Három nappal az indulás után már a Refinery29 nevű oldalon is szerepelt. De hogyan sikerült az újságíró lánynak felépíteni a milliókat vonzó oldalt?

Tovább

A stílusos Coachella fesztivál

Amíg mi, esszük a répatortát és festjük a tojást addig a híres kaliforniai Coachella már dübörög a sztárokkal. Aki kicsit is ismert az év ezen napján a napsütötte placcon sétálgat. Elleshetjük az ismert topmodellek, Gigi Hadid, Kendall Jenner, a bloggerek és a színésznők fesztivál stílusát is. Jellemzőek a virágok, hajfonatok, áttetsző anyagok, kombiné felsők, farmer shortok. Az általános stílus szerintem a slamposság, egy fürdőruha sorttal, jó sok ékszerrel és már kész is a fesztivál look. Ha fesztiválra megyünk és kicsit ki akarunk tűnni a tömegből fessük be az arcunkat. Vagy ha nagyon extrák akarunk lenni készítsünk orchidea fejdíszt. No, de nézzük az idei trendeket!  

Tovább